Rephrase my Bár még elég sok vizsgálatra van szükség, hogy a tudósok megállapítsák, a 40 fényévnyire felfedezett Gliese–12b exobolygó vajon lakható-e, az előzetes eredmények eléggé meggyőzőek. Legalábbis a hőmérséklet nagyjából stimmel, és hogyha olyan légkörrel rendelkezik, ami a víz kialakulását – és így az életet – lehetővé teszi, akkor könnyen lehet, hogy megvan, hová költözhet az emberiség a Föld után.A NASA felfedezett egy 40 fényévre lévő, Föld-szerű bolygót, amely ígéretes jelölt lehet az emberi élet befogadására. A Gliese–12b nevű exobolygó valamivel kisebb, mint a mi bolygónk, és felszíni hőmérséklete becslések szerint 107 Fahrenheit-fok (körülbelül 42 Celsius-fok) – feltéve, hogy nincs légköre. A Gliese–12b éppen a lakhatósági zónán belül helyezkedik el. Ez az a távolság egy csillagtól, amelynél a körülötte keringő bolygók felszínén folyékony víz létezhet – számolt be a Daily Mail.A csillagászok most azt tervezik, hogy elemzik a Gliese–12b-t, hogy megállapítsák, van-e Föld-szerű légköre, ami megmutathatja, hogy az exobolygó képes-e fenntartani a megfelelő hőmérsékletet ahhoz, hogy a felszínén víz képződjön – ami az élet fenntartásához nélkülözhetetlen vegyület. A Gliese–12b-t az „eddigi legközelebbi, átvonuló, mérsékelt égövi, Föld méretű világként” jelölték meg, és a NASA 9,5 milliárd dolláros James Webb-űrteleszkópjával tervezik jobban feltérképezni a jövőben.Egy nemzetközi csillagászcsoport a NASA TESS segítségével szűkítettE le a Gliese–12b helyét.Ezeket a felfedezéseket általában „tranzitmódszerrel” teszik, amikor a bolygó áthalad a csillaga előtt, és fényessége csökken. Az exobolygó tranzitja során a csillag fénye áthalad a légkörén, elnyelve néhány olyan hullámhosszt, amely gázmolekulákat szabadít fel, és amelyeket a James Webbhez hasonló távcsövek érzékelni tudnak.A kutatócsoport megállapította, hogy a Gliese–12b sokkal szorosabb pályán kering, mint a Föld, ami azt jelenti, hogy gyakrabban keresztezi hűvös vörös törpecsillagát, a Gliese–12-t, és 12,8 naponta tesz meg egy pályát.„A Gliese-12b az egyik legjobb célpont annak vizsgálatára, hogy a hűvös csillagok körül keringő Föld méretű bolygók megőrizhetik-e légkörüket, ami kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy jobban megértsük a bolygók lakhatóságát galaxisunkban” – mondta Shishir Dholakia, az ausztráliai University of Southern Queensland Asztrofizikai Központjának doktorandusza.Az exobolygó távolsága törpecsillagától mindössze hét százaléka a Föld és a Nap közötti távolságnak, ami 1,6-szer több energiát biztosít számára. A Gliese–12b lakhatósága azonban attól függ, hogy ugyanolyan típusú légkörrel rendelkezik-e, mint a Föld, így hőmérséklete közelebb van-e a bolygónkon tapasztalható 59 Fah for better SEO.
A NASA felfedezhette a Föld 2.0-t
